Talán már veled is megtörtént az, hogy egy hozzád közelebb álló munkatársad az álmodban hozzád közeledve jelent meg. Most ez történt meg velem is, szerencséjére csak az álmomban. 😀

A csapatépítés

Évente több csapatépítést is szokott a cégünk szervezni, ezek közül mindig van egy nagy több napos, amikor kinézünk valami szép helyen lévő, természet-közeli helyet, s ott több napra kibérelünk egy nagy házat. Így történt ez most is: kivettünk a "hegyekben" egy eldugott apartman házat.

Első nap

Budapestről több autóval indultunk; habár két kiszemelt sofőröm is volt, mivel  a kedvenc munkatársam megkérdezte, hogy ki akar vele menni, elsőként jelentkeztem. Már a hat évvel ezelőtti csapatépítésünk alkalmával is hozzá kerültem, ami eddig a legjobb élményem volt a cégnél. Azóta is alig vártam, hogy újra vele mehessek.

Amint el lehetett kezdeni elfoglalni a szobákat én mentem is nézni egy nekem tetszőt. Egy szoba kivételével az összes többi több ágyas szoba volt. Én kinéztem egy szimpibb két ágyasat, ahova nem sokkal később csatlakozni akart hozzám a másik sofőr jelöltem, ám megijedt egy félreértés miatt,  s átment a négy ágyas szobába. Foglalgatta le sorban mindenki az ágyakat, de hozzám nem nagyon akart jönni senki se. Lett egy újabb ágykereső, mondtam, hogy nálam is van egy. El is indult felfelé, hogy behurcolkodjon, de mire visszaért hozzánk, kiderült, hogy ő is inkább a négy ágyasban kötött ki. Sokáig úgy volt, hogy egyedül leszek, de kiderült, hogy a kedvenc munkatársamnak sincs még ágya. Jeleztem neki is, hogy jöhet hozzám, de a többiek mondták, hogy a négy ágyasban is van még egy ágy...
Én minden esetre az utolsó előadás után felmentem lefeküdni, olyan hulla voltam már, aztán pár órával később benyitott hozzám... megnyugodtam. Nyilván nem lesz köztünk semmi, max láthatom alsógatyában, de engem már megnyugtat az a tény, hogy ő van ott a másik ágyon.

Második nap

Sajnos engem szinte minden környezet változás megvisel: fejfájás, sosem tudok aludni, max csak 1-2 órát, így volt ez most is. Szinte csak forgolódtam, melegem is volt, 4:30 körül inkább felkeltem. Jó lassan utánam 4-5 órával később a többiek is elkezdtek lefele szállingózni, így ő is. Később úgy alakult, hogy lett egy nagyon sürgős hivatali ügye, amihez azért jó lenne, ha elkísérné valaki. Elég nagyszájú ő, de azért jobb lenne, ha más is menne vele, én rögtön kaptam az alkalmon, s vállaltam. Csatlakozott hozzánk egy idősebb munkatársunk is, mert kellett a hús sütésekhez hozzávalókat vennünk, s ő tudja a legjobban, ehhez mik kellenek. S e úton erősen elő jött belőlem az asszisztensi énem is: ahol tudtam segítettem neki, vittem a cuccait. Azért az valahol kicsit viccesnek tartottam, hogy végig én rohangáltam az ő laptop/válltáskájával, meg kezemben az ő egyéb személyes tárgyaival. Nem is az volt volt bennem, hogy foghatom a személyes tárgyait, csak valami rajongás-szerű tisztelet van bennem iránta, s ő ezt el is fogadja. De erről picit később.

Épphogy visszatértünk  e túráról, szinte mentünk is tovább a következő csapatépítő programra. Én természetesen megint vele mentem, jöttem. Segítettem neki betolatni, majd felvittem a cuccait a szobánkba. A csapat jó része eléggé ki volt ütve még az előző napi piálástól, így egy órán belül le is feküdt, én is. Most már jobban aludtam, de 4:15-kor arra ébredetem, hogy a nap már besüt az ablakon, megvilágítva pont az ő ágyát, ami ugyan úgy van szépen megágyazva, ahogyan ott hagyta még délután. Aztán hallottam a hangját kintről, ezek még mindig beszélgetnek. Majd fél órával később feljött. Látta, hogy fent vagyok, jó reggelt kívánt nevetve. Kicsit beszélgettünk. Majd ő is elaludt, s én is vissza aludtam még egy órácskát, s ahogyan szoktam, álmodtam is valami érdekesebbet... pont ő róla...

A munkatársam

De még mielőtt elmesélném, hogy milyen hülyeségeket álmodtam vele össze, mesélnék kicsit róla. Habár ő vagy két évvel régebb óta volt már a cégnél, mikor én még csak külsősként csatlakoztam, valahogy elsőre olyan szeretettel beszélt rólam a közös chat-ekben. Először a nevemet se tudva csak lekisfiúzott. (Régebben szinte az összes munkahelyemen így szólítottak, akik nem tudták a nevemet.) S ez amúgy tartott elég sokáig, míg rá nem döbbent, hogy egy másik munkatársammal együtt - akit meg mindig fiatal barátomnak szólított - öt évvel idősebbek vagyunk őnála. Sőt, én messze nem vagyok egy nagy termet, de ő még tőlem is kisebb kicsit. 😄

Ő volt a cég szépfiúja, partiarca, nagyszájú, őszinte mesehőse, aki mindenféle - részemről - extrém dolgokat csinált, buliból-buliba és nőről-nőre járt. De valahogy szerethető volt. Ám a nagyszájú őszinte kirohanásait sokan nem bírták, s pont miatta hagyták ott a céget. Tény, ha engem is úgy szekált volna, lehet én is másképp állnék hozzá (azóta amúgy sokat finomodott), de engem mindig amolyan kis kedvencként kezelt. Habár anno ő programozóként kezdte, addigra ő már félig projekt menedzser lett, így én voltam az ő megoldó embere, akire bármikor számíthatott. Gyakran hivatali időn kívül telefonban (és ő imád is csacsogni) beszéltük meg a dolgokat, mivel már csak engem ért el, mint külsőst. Egyre-egyre közelebbi munkatársnak érzett engem, akire bármit rábízhat, amit ő anno meg tudott csinálni, s később egyre többet is.
Így egyszer csak felmerült benne az az evidens kérdés, hogy én miért nem vagyok rendes belsős munkatárs, hát mert a főnökök szerint annyi munka nem lenne nekem. De érdekes módon pár napra rá a főnökök bértárgyalásra hívtak, hogy ők rendesen felvennének. Nyilván az ő keze volt a dologban. S lassan minden olyan fejlesztői munkát áttolt rám, amiket ő csinált eddig. Valahogy mi ösztönösen megértettük mindig is így egymást, pedig eléggé két külön világ vagyunk. Így kvázi az ő jobb keze lettem, másoknak tolmácsoltam, hogy mit is szeretne, vagy akár még az ügyfelekkel is leveleztem a nevében.

Addig az ominózus csapatépítésig azért élőben csak kijött, hogy ő alapvetően egy aktív focista szépfiú, aki a fél életét a tükör előtt tölti, a másik felében meg a környezetének a fejét próbálja meg elcsavarni: focival, dumával... Ám ott előjött egy másik oldala, megláttam azt, hogy igazából ő csak marha sok szeretettre vágyik, s mindene a családja. Családja a munkatársai is. Valahogy az autóban rögtön olyan nyugalom és biztonságérzet lett úrrá rajtam. Ha ő ott van, akkor baj nem lehet. Ő az, aki tényleg véd / dicsér is engem, még akkor is, ha néha vérre menő vitáink vannak. Kifelé úgy védjük egymás seggét, mintha ezen múlna az életünk. Ha őt betámadják, én tényleg úgy élem meg, mintha a páromat bántanák, s akkor előjön belőlem az oroszlán, miközben én kb. mindig olyan csendben vagyok, hogy sokszor azt se veszik észre, hogy én is vagyok. Valami szerintem van köztünk, valami kémia működik, még ha testiség nincs is, bár azért vannak fura dolgok néha.

Én nem értek a heteró fiúkhoz, de hogy ezek kb. minden testi érintkezéstől úgy félnek, mint a tűztől... Legutóbbi pornós bejegyzésben már írtam ennek egy vonulatáról. De a normál életben is, nem csak hozzájuk, de a cuccaikhoz se szabad érni. Én pl. gyakran felajánlom, hogy segítek valamit hozni, de ne, ahhoz ne nyúljak. Hát akkor cühöld... Kivéve őt, ő elfogadja. Még azelőtt a csapépítés előtt volt egy előző, nem ott alvós, ahol egy speciális foci volt a fő attrakció. Őt nyilván nagyon izgatta a dolog, én csak a pálya széléről néztem őket. Amilyen béna vagyok minden játékban, inkább nem égettem magam. Miután végeztek, ő teljesen le volt izzadva, le is vette a pólóját, amit én a többi cuccával együtt hoztam neki, s látszott rajta, hogy hálás. Bennem semmi erotikus gondolat nem volt, hogy hozhatom az ő leizzadt pólóját, de hogy a többiek ezt meg nem engedték volna, ő meg átkarolva, a hátamat megveregetve asszem valami olyasmit mondott, hogy "Köszi drága barátom".

Aztán teltek az évek s én is, de főleg ő durván elkezdett hízni, kis köpcös apuka lett belőle. A focit is lassan elhagyta, maradt a görkori és bicaj, mint családi sport. Lett egy jegyese (egyéb körülmények miatt a mennyegző még mindig tolódik), s egy cuki kisfia. Minden Facebook / Instagram posztjában ott van, hogy mennyire imádja őket. Szóval igazi családapa lett, bár a bulikról azóta se mondott le, max (ha csak nem legénybúcsú) a jegyesével megy.

A legutóbbi csapatépítésen találkoztunk élőben újra. Mindketten sereghajtókként kullogtunk a túrán a többiek után. Ő kicsit jobban bírta - gondolom a focista lábai még akkor is jobban bírták, így ő tartotta bennem a lelket. Viszont ott történt egy számomra megrázó dolog. Kint ült egy fotelben, s valamilyen közösségi oldalt lapozgatott, mikor én mögötte álltam, így kb együtt néztük, mikor előjött egy vidám zenés videó: fiatalok mennek autóval, énekelve, mikor egyszer csak a két elöl ülő széjjel hajolt, s ekkor kiderült, hogy a hátul ülő fiúk szopják egymást. Ennek látványától ő annyira megrémült, hogy majdnem eldobta ijedtében a telefonját. Hááát, a mi cégünk elég liberális, de valszeg megromlott volna kettőnk viszonya, ha közöltem volna, hogy végre valami számomra is érdekes dolog...

Álmomban...

Aznap sokat gondolkoztam kettőnkön. Így akkor is, mikor hajnalban felébredtem. Valami itt van. Bizalom nyilván, de valami több is. Valami úgy alapból összeköt minket. A szobánkban a két ágyat széttoltam, várva a leendő szobatársamat, ám álmomban úgy jött meg, hogy mielőtt lehuppant volna az ágyára, levetkőzött szokásosan fekete feszülős boxer alsójára, majd oda tolta az ágyát az enyémhez, s elvetődött rajta. Végig magyarázott olyan részeges udvarlósan, miközben egyre közelebb feküdt hozzám, majd felült, s úgy magyarázott, s gondolom olyat mondott, hogy arra én is inkább felültem.
Ültünk egymással szemben törökülésben. Majd egye közelebb kerültünk egymáshoz, majd egyszer csak ahogy ő azt szokta barátian átölelt, ám ezúttal nem lazán, hanem egyre szorosabban, teljesen magához szorítva, s csak húzott és húzott magához, ő délt hátra, s így egyszer csak magára húzott fel. Testünk teljesen összeért. Én szinte mindig meztelenül alszom, de itt azért egy slip volt rajtam, de azon kívül lényegében meztelenül teljes testtel egymáshoz simultunk. Megjegyzés: mostanság kicsit elkezdett az alakjával foglalkozni, így most már olyan torz apuka, hanem csak olyan tipikus aputestű. De ez már teljesen vállalható. Arra nem emlékszek, hogy a farkunk reagált e valamit, csak arra, hogy olyan biztonságban éreztem magamat ahogy rajta fekve egymás szemébe néztünk. Ő szinte mindig elneveti magát, de most nem. Nézett rám a nagy barna szemeivel... majd felébredtem.

Reggel a többiekkel megcsináltuk közösen a reggelit, majd megreggeliztünk, s mentem volna fel fogat mosni, mikor láttam, hogy nyitva a szoba ajtónk, s ő eltűnt, a fürdőben igazította a haját. Beszélgettünk kicsit, de én végig azt éreztem, hogy úgy, mintha mi egy csapat, egy pár lennénk: vagyunk mi és a többiek...
Délelőtt még elég kómás volt, s miután megtartotta a napi kiselőadásait, ledőlt az egyik fotelbe, feltéve a meztelen lábait... Jajj. Asszem említettem már, hogy nekem nincs semmi lábfétisem, de ahogy ott feküdt ártatlanul, nehezen álltam meg, hogy simítsam legalább végig. De legszívesebben, megmasszíroztam volna a lábait.
Majd délután az egyik közös program, ahol mindenkinek el kellett sorolnia, hogy főleg a COVID alatt mikre volt büszke. Én méltattam nagyon a közösen elért sikereinket, s közben szinte végig őrá gondoltam. E beszédem amúgy olyan jól sikerült, hogy a többiek nehezen tudtak megszólalni utánam. Majd ezután, ahogy felálltunk átkarolta a vállamat, már majdnem én is az övét, de levette rólam a kezét. Pedig olyan szívesen megszorítottam volna...

Veszélyes üzem ez, együtt aludni a tiltott gyümölccsel, mert így úgy érzem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Miközben nyilván nincs úgy semmi se köztünk, de valahogy éreztetném vele, hogy fontos nekem. Minden téren sokat köszönhetek neki, igaz, ő is nekem. De jó lenne, valahogyan úgy kifejezni, hogy többnek érezze, mint egy munkatársi viszony, de ne is értse félre.